Első ránézésre a kedves olvasó talán némi hibbanást vélhet felfedezni az alkotói oldalon, de mindenre van magyarázat, még a címre is. Most egy kicsit több témakört ölelek fel, mert Bendegúz kissé háttérbe szorult a hetek során, Micikével egyetemben. Na nem azért, mert nincsenek jelen az életünkben olykor kissé zajosan és erőszakosan, egyszerűen csak most más dolgok kötik le az író figyelmét...noha kétségtelen, hogy a két macska mindent megtesz, hogy középpontba kerüljön ismét és ott is maradjon.

A Bobok kifejezés Bendegúzhoz köthető, mert ő olyan, mint Róma. Minden út hozzá vezet, neki pedig minden útja az elemózsiás tálkához. Bendegúz félelmetes áriákat képes előadni, mikor előkerül a hűtőből A Doboz. Nyersfordításban: Hé Te! Itt vagyok! Éhezem! É-H-E-Z-E-M! Erre van a tálkám! Gyere, gyere! Erre, erre.

Ekkor Bendegúz sarkon fordul és bevágtat a szobájába, irányítván a tápellátó egységet a helyes koordináták felé. Mikor Bendegúz úgy érzi, hogy figyelmen kívül került ő és az elemi éhsége, visszakanyarodik a konyha irányába és ismét kiabálni kezd.

Elvesztél? Látom, látom, nem is feltételeztem rólad mást. Na gyere, megmutatom még egyszer merre kell menni, de most kövess közelebbről. Erre, erre. Figyelsz? Jössz?

Ésatöbbi. Mi jól szoktunk szórakozni Bendegúz ilyetén kis fordulóin és megjegyzésein.

Szóval vissza a Bobokhoz. Bob csak egy volt eddig a világtörténelemben, az is a nagy híres jamaicai (remélem nem tévedtem nagyot) reggae (remélem jól írtam) sztárhoz köthető, a Marley-hoz egészen konkrétan. A rasztáshoz. Bendegúz hasa viszont megannyi rasztás mini bobmarley-nak ad otthont, így mikor Bendegúz a hátára hengeredik, szabad utat enged a Boboknak, azok pedig tekeregnek, csomózódnak éppcsak gandzsát nem szívnak és nem hordanak színes sapikat.

A Könyvtári létrák esetében szintén Bendegúzról, ám ezúttal Miciről is szó van. A szombat reggel úgy indul, hogy mindenféle husok szeletelődnek a konyhapulton, ahová – közönség jelenlétében – nem lehet felugrani és elvenni onnan, ami kedves a macskaszájnak, gyomornak és ízlésnek. Ekkor Bendegúz és Mici felkapaszkodnak a konyhaajtóra, kétlábra emelkednek és onnan kísérik figyelemmel a történéseket, hátha csurran egy kis falatka, amit rágás nélkül le lehet küldeni a fekete lyukakba. A két Könyvtári létra kétlábon szokott balanszírozni jobbra és balra, ahonnan jobban látni az aktuális eseményeket, általában a konyhapult teljes hosszán. A horizontális helyváltoztatásokat mindkét egyed rendkívül harsány hangokkal tarkítja, hátha, hátha. Általában persze igen. A lepotyogó húscafatok olykor fennakadnak lapockatájékon, és ugyan érzi a cirnyó, hogy ott a hús, de nem látja, ekkor törzsi táncba kezd és valahogy beleigazítja a szájába a tulajdon grabancát. Ez ismétlődik hatszor-hétszer egy szombat reggelen.

Ami cikkünk utolsó témakörét illeti, Micike előszeretettel bújik meg a konyha kissé áttetsző, fátyolos függönye mögött és onnan szemérmesen nézdegél. Ha ki akar menni, akkor beleaggat egy körmöt a drapériába és lobogtatja kicsit, olyan fátolytáncosan. Innen megszületett a Seherezádé elnevezés, de mivel Mici 5 és fél éve meg lett fosztva örökítőszerveinek kétharmadától, így maradt Sehere. Bendegúzzal hasonló a képlet, bár az ő emlékeiben talán még él a fertőtlenítőszagú rendelő, és a sajgás altájon. Így lett nekünk két Seherénk, de Zádéból egy sincsen.

Megpróbálok elillani előled

Mert tök elegem van belőled

Hogy folyton nyaggatsz, nyúzol

Fejemre néha zoknit húzol

És nyomorgatod testem.

Nem szeretem, ha akkor kellek,

Mikor agyamat a szürke felleg

Elborítja, s magam lennék

Békességben sonkát ennék

Csendes nyugodt magányban.

De jössz te és nézel rám

Bárhogy érzed nem vicces ám

Ha feltépsz a földről a levegőbe

Gyomromba meg a levegő be-

Szorul és böfögnöm kell

Nem elég, hogy megalázod testem

Frissen mosdottam, manikűrön estem

Át, a bundám tiszta, de csak volt

Máris ott terül el egy nyálfolt

Mert kegyetlenül csókolsz engem.

Nem elég neked a sirám

Mi lehet még mi rám

Vár, mit kell elszenvednem,

Mondd mi olyan vonzó bennem

Hogy nyomomban vagy mindig.

Szólok neked, tegyél le már

De nem reagálsz és bár

Néha karmolok egy haloványat

Te pedig egy nyaloványat

Megint raksz a bundámra.

Az persze más, ha én akarok

Nem állhatnak közénk takarók

Miket magadra terítesz este

Te álnok, gonosz beste,

Én rád akarok mászni!

Azt hiszed odébb tehetsz?

Velem kegyetlen lehetsz?

Én viszontnyálazok, mert bírlak

És csak kicsit vagyok színvak,

Hogy a füled helyett a takarót szívom.

Bendeg Úr for President 

Bendegúz kezd kikupálódni. Kezd karcsúsodni és kezd kikérni magának dolgokat, bár abban eddig is top volt. Már nem olyan mint Slash, nem annyira slampos, inkább kezd hegyi ragadozó feje lenni, és ennek megfelelően bántja Micit is. Bendegúz kezd egy kicsit sokat képzelni magáról, amit nem nagyon hagyunk azért szó nélkül. A múltkori összecsapás során a Ház Férfija szétválasztotta a két heréltet és egy partvissal a kezében üldözőbe vette a rebellis szürkét. Bendegúz, remélve, hogy megmenti prémjének épségét, bemenekült az egyik szoba szekrénye mögé, ahonnan, úgy gondolta, guggoló rajttal kilő, amint szabaddá válik a terep, tisztává a levegő. A felbőszült Ház Férfija furmányos logikájával azonban nem számolt, ugyanis HF elvágta a szabadulás útját, és becsukta az ajtót maga mögött.

A szobában a résztvevők: HF, Bendegúz a szekrény alatt, és partvis Az Eszköz. Múltkor HF egy konyhakéssel rontott neki a gyanútlan vizslaforma kutyának, aki tiltott területre tette be a lábát, és a fagyott csirke felszeletelésével heroikusan küzdő HF ezt észrevette és utána iramodott, majd kergette egy három kört a teraszon. HF remekül feltalálja magát a háztartási eszközök között, kiváltképp, ha fenyítésről vagy a családi hierarchia négy lábon járú egyedek eszébe vésésről van szó. Ilyen például a konyhakés, konyharuha, ha macskát kell leverni a mosogatóról, szék, partvis. Bátran iramodik utána bárminek és bárkinek, aki megszeg bizonyos íratlan szabályokat, felkapva a kezébe tévedő első dolgot. Visszatérve a történethez, Bendegúz esetében ez a partvis volt.

 Valószínűleg Bendegúz bundája alaposan ki lett porolva. Az ütéseket ugyan nem hallottam, ugyanis HF felháborodottan kiabált Bendegúzzal, miszerint: Mit képzelsz? Mit? Mit? Nem tudom milyen nemű választ várt, vagy hogy esetleg kapott-e. Azt bizonoys, hogy Bendegúz az ilyen kevéssé romantikus liezonok után tud úgy nézni, hogy az ember megijed(ne, ha Bendegúz nem 5 kilós volna, mi meg annyik, amennyik). De azért kikér magának dolgokat, még ha 5 perc múlva arra sem emlékszik, hogy mit kért ki. Aztán hogy kikért-e valamit egyáltalán.

A verés utáni második gondolata valószínűleg: de sajog a seggem. De vajon miért?

Felbátorodtunk és a panelpatkány Bengét vasár- és ünnepnapokon kiengedjük a kertbe. Először úgy tépett ki, hogy csak valami szürke villanást láttam a szemem sarkából, mikor óvatosan megpróbáltam kisurranni az ajtón úgy, hogy Bendegúz bent maradjon. Nem sikerült. Nos, első alkalommal Bendegúz átrepülte a kertet, majd leroskadt a szőlő alatt és majdnem elájult a nagy fizikai igénybevétel miatt. Sikerült begyűjteni őt, a nap hátralévő részében pedig hátát a falnak vetve elterült a csempén és pillázott, ha eszébe jutott, akkor lihegett. Igen, Bendegúz nincsen túl jó formában.

Aztán kicsit lecsillapodott a kitörni akarás vágya és ha ki is engedjük őt, akkor is csak somfordál. Először elzselézik az első fűcsomóig szigorúan guggolásban, majd jámbor jószág gyanánt nekilát legelni. Ekkor a családikutya rácuppan az elesettre, és elkezdi védelmezni, egészen pontosan követni. Mint az árnyék. Eleinte Bendegúz talán mókásnak találta a hatalmas árnyékot és bizonyára jót is tett az amúgy sem csekély egójának, idővel azonban korlátozva érezte a szabadságát az egyre tolakodó árnyék miatt. Az árnyék és önjelölt bodyguard lerázására körülbelül ötféle stratéigát dolgozott ki katonai pontossággal a szürke gombolyag és ezeket váltogatta a siker gyors és hatékony elérése érdekében.

1. Fejesugrás a mogyoróbokorba, amitől az árnyék valamiért genetikailag irtózik, így csak kerülgeti a macskával spékelt bokrot, de nem tud Bendegúz közelébe férkőzni
2. Tilos területekre való behatolás -  ember nem volt még a földön, aki egy masckánat bármit is megtanított, bár egy időben Mici egész találékonyan lopott az asztalról, hála az akkor gazdája (én) mentortevékenységeinek. Bendegúz belötyög a kert azon szekcióiba, ahová az árnyék (na jó, Brúnó) nem teheti be a lábát és azzal tisztában is van.
3. Szlalom a tuják között – mivel Török Bendegúz kezd egész jó kondiba kerülni, nem okoz neki problémát kettéhajtani önnönmagát derékban és úgy sasszéznoi a szűre szabott tujaösvényen. Ez megzavarja Brúnót, aki a második tuja környékén lefagy.
4. Idegrángásos rohanás-repülés, mert így seperc alatt látótávolságon kívül lehet kerülni.
5. Véletlenszerű sarkon fordulás szemen köpéssel cifrázva. Ekkor Bendegúz meglepetésszerűen megfordul, felpúpozódik, mint a vizes parketta, ádázan (bár rendkívül viccesen) néz és odacsap párat.
   1. Ezutóbbinak van egy továbbfejlesztett és finomított verziója, mert Brúnó igen tanulékony és megértette, hogy illik távolságot tartani a legelő macskától. Az utóbbi pár napban elég volt Bendegúznak csak hátrasandítania, az árnyékkutya máris pánikrohamot kapott és szélnek eredt.
      

Mivel nem akartuk, hogy Bendegúznak lába kéljen, egy-két-három szemet mindig rajta tartottunk, mikor a kertban randalírozott, utóbb azonban röhögve vettük tudomásul, hogy a szökésnek fizikai korlátai vannak. Bendegúz ugyanis nem tud kerítést mászni és a kapu rácsain se nagyon fér át. Volt pár halvány próbálkozása, de karban nem egy Schwarczi, a hátsó traktus pedig még mindig súlyos, így Bendegúz nem nagyon erőlteti a kerítés- illetve famászás kérdéskört.

Bendegúz egyszerű lélek, egyszerű tekintetű, néha kicsit slampos is, de sosem szabad alábecsülni kombinációs- és problémamegoldó képességét. Ha kitervel valamit, az általában úgy is lesz. Előbb vagy utóbb, kisebb nagyobb akadályok által övezve, de végül csak eléri a célját.

Bendegúz nehezen viseli a mellőzöttséget és hisztérikus rohamot kap, ha nélküle megyek a fürdőszobába. Mielőtt becsukom magam után az ajtót, Bendegúz akkor már rég Pilates nyújtógyakorlatokat végez a zuhanyzóban és mámoros szerelmetes pillantásokkal várja, hogy helyet találjak a porcelánon és dorombolva az ölembe briósozhasson. Szemérmes remeteszemélyiségemből kifolyólag zavar a legkisebb társaság is a lédizrúm-ban, így Bendegúzt gyorsan ki szoktam penderíteni. Ekkor bosszul. Először csak informális jelleggel benyúlkál az ajtó szellőzőjén és matat, és önmagában is elég bizarr látványt nyújt egy vaskos szőrös kapálózó láb.

A mellőzöttség érzése begyűrűzik Bendegúz bundája alá, és a szája környékén tör ki, tipikusan Bendegúzos áriában, amin jobb napokon vihog az ember, rosszabbakon penderít, de kíméletlenül.

Bendegúz nem szereti, ha nem vesznek róla tudomást vagy magára hagyják egy napra vagy csak egy éjszakára. Vagy csak pár órára. Általában ilyenkor destruktív kis hajlamai előtérbe kerülnek és bontogat Függönyt, széklábat, kutyafület, vagy ami a körmei közé kerül. Vagy csak kirak egy halom macskasarat, mértani pontossággal az alomtálca 5 centiméteres körzetébe valahova. A padlóra, bizonyos esetekben az alomtakarító lapátba, mert akkor látszik, hogy Bendegúz kegyes és csak kicsit haragszik. Szerencsére gyorsan meg szokott békélni.

És ott vagy Te, kelleted magad

A keblem meg büszkeségtől dagad,

Hogy rádvethetem magam lázzal

Sarkad pedig fehér mázzal

Van bevonva.

Lesek Rád a sarokból, környékez az ihlet

Neked rontok, belőled meg mi lett,

Hogy így elhúzdósz tőlem és szaladsz

Egy helyben hát miért nem maradsz.

Mikor szeretnélek elkapni

Két macsom közt tudhatni

Kemény szívű tested.

Ó Te fehér álom, Te jelenés

Keményen koppanok neked és

Fájlalom kicsit a fejem, lábam

Röhögnek is rajtam hárman

De nem értem, hogy miért.

Óvarosan közelítlek, nehogy Rád ijesszek

De akárhogy is igyekszeK

Érintelek puhán, csendben

Te megint elmész, hát rendben!

Akkor „maradj magadnak,

Bíztatóm valál!

Hittem szép szavadnak, mégis megcsalál.“

Bendegúz ismét lakhelyet cserélt, lassan olyan gyakorisággal teszi ezt, hogy nem tudjuk, sérül-e a bundás kis lelke az események során. Úgy tűnik nem. Ezúttal mi is vele együtt hurcolkodtunk, úgyhogy nem érte tán akkora sokk, hogy nincs kit szekálnia esténként és új gazdit kell imádna rendszeres időközönként.

Szóval Bendegúz ment, sőt, kapott egy komplett szobát. Bendegúz szobája. Mert ám Bendegúz fene úri macska, és nem csak leterített takarója, meg kaparófája van, hanem egy komplett budoárja, bázisként funcionkáló fotellel és sezlonnyal. Még az étkészlete is oda van neki készítve. Tudniillik muszáj szétültetni Bendegúz Micitől, mert vacsora helyett egymással foglalkoznak. Pontosabban Mici foglalkozik Bendegúzzal, Bendegúz pedig Mici még érintetlen vacsorájával. Így Bendegúz tápforrása bekerült Bendegúz erődjébe így mindenki békésen költheti el estebédjét, többek közt mi is, ugyanis nem kell civakodó szőrcsomókat szétválasztani, aztán vérző sebeket csap alá tartani este 7-kor. Mici mindenkor úrimacska, mely ruházatából is kiválóan látszik. Sportos kis testét fekete, fényes bunda borítja, nyakán és pofácskájának elülső részén pedig szabályos fehér sáv fut végig, pont úgy, hogy onnan már csak egy csokornyakkendő hiányzik. Mici soha nem is szokott provokatőr szerepben tetszelegni, ő csak sznobmód búg a párkányon, és csendben kommentálja Bendegúz barátkozási törekvéseit, emberre fordítva: legyen szíves takarodjon innen, ön kis szar. Nem tudom Mici tudja-e Bendegúz korát, de határozottan gyereknek kezeli, legalábbis lenézi, jó magasról. Mici személyiségéhez képest Bendegúz nagyjából úgy viszonyítható, mint Fred Astaire-hez Slash. A mozgásuk is nagyjából ezt a vonulatot tükrözi, mert míg Mici kecses és hang nélkül suhan a lakásban minimális zajt keltve, addig Mici dübörög, a lábszőreibe beleragadt alomdarabkákkal kocogva a csempén kocog, liheg és röfög, valamint éktelen zajt tud kelteni, mikor elvét egy-egy szekrényt, félúton becsapódik, Stallone-t a Függő játszmában megszégyenítő módon kapaszkodik eleinte kettő, majd egy lábbal a szekrény szélébe, hátsó lábaival fogást próbál találni a sima ajtón, kapar, rúg, majd megadóan szabadjára engedi méretes hátsóját a gravitáció dög törvényeinek és becsapódik. Aztán dohogva odébb áll.

Az alufória fogalmától még Kazinczy is zavarba jönne, de csak akkor, ha nem ismerné a macskákat. Bendegúz kapott egy alufólia galacsint, mert épp nagyon lábalatt volt, és erőszakosan szedegett le mindenfélét az asztalról. A fólia már röptében megbabonázta Bendegúzt, aki szintúgy röpült utána és rávetette magát. Első blikkre Bendegúz az ilyen vetőséges során nagyjából úgy fest, mint egy ideges kucsma. Hülyén néz, mert ő most zsákmányozik, aztán bevadul és rúg egyet a göbön, ami persze ráakad véletlen egyik-másik körmére és véletlenül sem arra repül, amerre Bendegúz szánná. És akkor lehet kergetni, tekeregni körülötte, vérszomjazni, őrjöngeni és alufórikus állapotban röfögni és lihegni a placcon.

Ezért is szeretjük Bendegúzt.

Bendegúzt eddig beskatulyáztuk: szép és pont. Egyéb érdemet nem nagyon tulajdonítottunk neki, bár nem is szolgált rá. Okosnak nem okos, ügynesnek sem feltétlen mondható, mert irdatlan nagyokat tud zuhanni, néha benézi a röppályát és falnak száll. Nyilván a macskák jók egerészésben például. Bendegúz a másodperc töredékének töredéke alatt képes elpusztítani egy szett színestollasfarkú, macskamentával bélelt Frissnapos egeret (mert ez nem a reklám helye). Jelenleg 12 darab lefejezett, lefarkazott, lefülezett, és leorrozott rágcsálókorpusz hever a lakás különböző, többé-kevésbé láthatatlan pontjain. Néha a nyakamba esik egy a tárolóhelység magasabb pontjairól és akkor felemlegetem Bendegúz oly szép körcirmos édesanyját. Az ágy alatt kb hat darab tetemet sejtek, a konyhapult alatt is biztos akad, múltkor például egy cipőben találtam meg egy sárgát.

Nem tudom Török Bendegúz hogy reagálna le egy élő egeret, de mivel gyógyíthatatlanul pacifista vagyok, nem is fogok szerezni neki. A tetőtérben meg ritka jelenség az egér, de lehet, hogy csak szeretném remélni. Ha netán mégis odatévedne egy família, akkor van egy beélesített macskám, és máris nincs félnivalóm. Nem mintha félnék az egerektől, de azért nem szeretném, ha össze lenne bogyózva a konyhapult reggelre, vagy lába kélne egy-egy elölfelejtett száraz kenyérnek, amivel a kutya is egy hétig csak labdázna az udvaron télvíz idején.

Na de a lényeg az, hogy Bendegúz, új szituációkba helyezve őt, csodálatos autóvezetési, sebességkontrolláló és itineri képességeire is fény derült. Nem szeretem Bendegúzt dobozba rakni, ha hazaszállítom szülőotthonomba, mert azon a 3 kilométeren is tud igen idegesítő lenni, ahogy a doboz hátsó sarkában brummog, ha odanyúlok, akkor meg leszakajt egy darabkát az ujjamból. Szóval Bendegúz szabadon kószál az autóban menet közben, és ezt felettébb élvezi. Beugrik a csomagtartóba és onnan nézelődik, kikönyököl, olykor-olykor fülszőrözik is. Mostanában azonban rákapott, hogy az autó elejében flangál, konkrétan a vezetőülésen. Felmászik a karomra, miközben vezetek, balanszírozik rajta, majd körmeit a vállamba mélyeszti, jobb esetben az ülésbe, és ott talál fogást, miközben hátsó lábával a számban keres stabil pontot. A vállam és az ülés közti 3 centiméteren megpróbál megfordulni, hogy előre láthasson, utána kering egy ideig, leereszti az összes ablakot, rálép a kormányra és letörli a port a műszerfalról. Rájöttem, hogy Bendegúz valami trafipaxos sztárfotó megelőző eszköz, ugyanis ilyen műsor mellett 10-nél többel nem lehet haladni. 40-nél már szirénázik és formaegyezik, lassítás esetén elhallgat.

Ami a balettet illeti, tegnap világosan látszott Bendegúz arcán az átszellemüléssel vegyes döbbenet egy fokozottan mátrixba illő mozdulatsor alatt. Valami papírlap hányódott a földön, szokás szerint. Vacsorához készültünk, és mivel két igen “rendmániás” emberről van szó, probléma nélkül közlekedtünk át meg kasul azon a papírlapon. A vacsora első akkordját az erkélyén jógázó Bendegúz meghallotta, és berontott a lakásba, egyenesen az asztalhoz, de a papírlap valahogy elkerülte precíz kis figyelmét. Bendegúz koldulása elég erőszakosnak mondható, ugyanis ha nem kap valamit az asztalról, akkor felnyúl érte és leveszi onnan, mivel már megnőtt akkorára és ezzel vissza is él. Ezúttal Bendegúz kihagyni készült a kuncsorgós fázist, gondolta, minek törje magát, ha bindergésre és kanyargásra úgysem kap, majd kezébe veszi az irányítást.

19:28:44

Bendegúz ront – papírdarab figyelmen kívül – Bendegúz emelkedik, hogy felkapaszkodjon az asztalra – papírdarab figyelmen kívül – Bendegúz rászalad a papírra – papír életre kel a földön, ráadásul arcpirító módon csúszik is. Bendegúz felemelkedett a földről első két lábával, de nem számolt azzal, hogy az alsó kettő kontrollálatlanul suhan valami ismeretlen tárgyon, amit addig nem vett észre. A legmélyebb döbbenet és felháborodás ült ki Bendegúz arcára, mikor a katonai pontossággal kiszámolt akció során mellső lábai nemhogy közeledtek az asztal széléhez kapaszkodás céljából, hanem még a (tapadást elősegítendő, lábujjvirágzó) hátsók csúsztak szanaszét, mely kontrollvesztést előkelő mellsőlábkalimpálással kellett azonnal korrigálni. Bendegúz továbbá nem vette be az egyenletbe méretes gyomrának pályamódosító hatásait, így pont úgy nézett ki, mint a Mátrix híres lassított jelenete, mikor Neo, lumbágót és sérvet megkockáztatva, hátsó derékszögbe hajlítja digitális testét.

Bendegúz produkciója láttán kérdőn egymásra meredtünk, majd felröhögtünk, úgyhogy sajnos a kínos helyzet megoldását nem láthattuk, de Bendegúz nem nagyon tolakodott az este hátralévő részében.

19:28:45

Az életben az az egy állandó, hogy változik. Nem tudom Bendegúz mit érzékel az időből meg annak múlásából, meg a változásokból, úgyhogy leteszteltük rugalmasságát, és memóriáját. Konkrétan lepasszoltuk a nyaralás idejére.

Nekem hiányzott Bendegúz tolakodó magatartása, imádása, keringése, üvöltözése. Értesüléseim szerint én neki cseppet sem hiányoztam, mert két nap után másnak berregett és cserregett, mást imádott, más nyakba mászott, más fülcimpát emésztgetett elő.

Bendegúz köztudottan lakáspatkány, izé macska. Ő kimenne, mi nem engedjük, mert be találna heverni egy éjszakai busz alá, és az igen rosszul esne. Neki is, nekem is.

Az új helyen viszont napi rendszerességgel ki lett szellőztetve a bundája a harsogó levelű mogyoróbokor alatt, mindeközben pedig Micit kedvére terrorizálgathatta. Átmeneti új gazdáját probléma nélkül legáncsolta az összes lábáról, mert Bendegúz tud ellenállhatatlan lenni, ha akar.

Hazaérkezésünkkor én teljes lázban égtem, alig vártam, hogy ölelhessem a kis szőrös gombóctekercset, de ő – költői szavaktól abszolúte mentesen – le se szart. Elvonult mellettem, mintha idegen lennék, mintha soha nem is látott volna. Egy világ omlott bennem össze, felvettem őt, szorongattam, ültettünk és virágoztattunk lábujjvirágot is, de nem érdekeltem őt. Lesújtva hazakullogtam, gondoltam, másnap majd veszek a luxusmacskáknak való flancos-halas tápot, hátha azzal megenyhül Bendegúzom rideg és szeretettelen szíve. Az hazaszállítás napján Bendegúz úgy nézett rám, mintha a vágóhídra vinném, prémjéből pedig mamuszt varratnék, bajszaiból fűzőt hozzá. Útközben elkezdett Forma-1-es hangokat kiadni, szirénázni, nyünnyögni és bugyogni. Aztán otthon egyszerűen kifolyt a dobozából, végigzselézett a padlón a vélhetően leghűvösebb pontig, és ott elnyúlt, mintha belehalt volna az elszakítástól, az éppen megszokott életteréből történő kitépés következtében.

Ekkor rá kellett döbbennem, hogy Bendegúznak a memóriájával semmi baj, nagyon jól tudja ki vagyok, viszont pedigrés színész képességét csak akkor vettem észre. A hűtőből elővarázsolt sült kacsacombot már nehéz volt spleen-es ábrázattal ignorálni, ment is vagy 4 másodpercig. Elfogadta tőlem, nyilván.

Éjjel, az erkélyén ücsörögve, tücsköket hallgatva, denevéreket lesve, bogarakra recsegve, rátört az imádási roham és pechjére, csak mi voltunk ott. Másnap délelőtt, elvétve már rám is nézett, délután viszont ledőltek a falak és rászívta magát a fülemre. Azóta szent a béke, és már nem akarja kirúgni alólam a lábaimat mindenáron.

Bendegúz kapott egy pettyet. Egy igen fürge, helyét random módon változtató égővörös színű pettyet, mely falra siklik, ágy alá kúszik és a dög kutyát is érdekli ráadásul. Petty egy high-tech macskajáték, mert mégiscsak a 21. században vagyunk és kinek van már ereje nap végén macskát pálcával táncoltatni ugyebár. Áldoztunk a lustaság oldalán és szigorúan kipróbálási célzattal működésbe helyeztük a pettymasinát. Aztán valahogy ottragadt a lakásban, mitöbb, a jelenlétét is megszoktuk, Bendegúz pedig külön odáig van érte, olyannyira, hogy nagy szerelmében már a polcról is leverte egyszer.

Pettymasina nem csupán Bengedúzt látja el minőségi szórakozással, hanem bennünket is. Egyikünket azért, mert tetszik, ahogy petty bekúszik a bodzaszörpös üvegbe és eltompul, másikunknat meg azért, mert nem, és nem jövünk rá, hogy miért olyan szemcsés, mikor a végeredmény egy petty. Bendegúz pedig azért, mert irtó jól lehet kergetni a szanaszét futó vörös bogárkát.

Szóval Pettymasina egy lézerlövő, olyan, amivel a rendszerint halálosan unalmas vállalati prezentációkon és tímmítingeket lövöldöznek a mélynövésű egyedek a projector által kivetített számokra a falon. És karikáznak vele, meg mutogatnak, bökdösnek, csak arra nem jöttek még rá hogy a szem automatikusan követi a mozgását, így kiválóan el lehet altatni a közönséget. De ez más téma, nem erre a blogra tartozik.

Bendegúz játéka fel van szerelve azzal az isten áldotta tehetséggel, hogy nem csupán egy pontra világít – hogy aztán fáradtságos kemény munkával emberi erővel kelljen hajtani – hanem motor is van már benne, így önjáróan közlekedik a pötty, melyet Bendegúz lelkesen követ. Még a falra is felmászik, szaltózik illetve bevetődik az ágy alá, ahová csak úgy már nem fér be, lendületből viszont igen. Ott aztán lapul, kiront, ráront és nem érti, hogyha eltakarja, akkor hova lesz.

Mivel a hőmérséklet már elég magasan jár és Bendegúz sem vedlett bikinire, esetében inkább sixtinire, így meglehetősen hamar túlmelegszik és kidől. És akkor csak néz. Néha odasétál, de inkább megvárja, hogy petty surranjon hozzá.

A blog motorját ért súlyos sérülés következtében a blog bizonytalan ideig szünetel.

A cicák alszanak, pelyhes álmuk zavartalan.

A szöszcica pontosan olyan jelenség, mint a porcica. A porcica jellemzően házi, azon belül is szekrény- és ágyalatti, mögötti, feletti, melletti, és rendre unalmas szürke cirmos mind. Jut eszembe, Bengedúz – már megint – olykor nagytakarítani is szokott, ennek jeléül múltkor beszorult a szekrény mögé és elég kétségbeesetten óbégatott, mi meg röhögtünk, de nagyon. Aztán kijött végül, tolatva, a radiátor alatt. Meg kell állapítsam újra és újra, hogy Bendegúz zseléből van, és hihetetlen módon tudja a testrészeit A-ból B-be csoportosítani, így a legkisebb helyen is képes átférni, vagy legalább beszorulni. Nemrégiben valahogy a konyhapult alá tuszkolta be magát, ott megfordult és hülye fejjel bámult kifelé. Megpróbált kirontani egy arra járó lábra, de nem sikerült, úgyhogy méltóságteljesen lapult, laposodott és tűrte, hogy ezt most elnézte. Aztán valahogy kinyomkodta magát, de oda se pillantva elhömpölygött a kanapé mögé, nyalogatni a sérült büszkeségét.

Visszatérve a szöszcicára. Tegnap a város igen távoli szegletében jártam, körülöleltek az emlékek, a napsütéses tavasz és erre kiváló módot talált: szöszcicákkal. Felnőtt (?) ember lévén meg tudom azért különböztetni a mostanában divatos szállónyárfapókhálónyál izét, amire sokan allergiások, szóval nem kell teljesen ütődöttnek nézni, hogy máshogy nevezem őket. A szöszcicák ott lebegtek mindenhol, ahol átsütött a fák lombjain a nap, meg ott is, ahol nem. Ha lett volna hangjuk, bizonyára doromboltak volna, (ha öreganyámnak meg pöcse lett volna, ő lett volna az öregapám) de a meleg szellő által összesúrlódó falevelek békés susogása is megtette. A szöszcicák emberi szervezetre gyakorolt hatása: rosszabb esetben könnyezés, náthás tünetek, bedugult orr, általános arcfelpuffadás. Jobb esetben olyan mértékű boldogsághormon-dömping, ami szomorúságot vált ki.

Török Bendegúz nem olyan régen kapott egy teraszt. Bendegúz 80%-ban benti cica, a 20% pedig azt az időszakot fedi le, amikor az irodai alvóhelye és a lakás között közlekedik, szigorúan felügyelettel. Bendegúz cselesen szökik, mikor megbizonyosodna róla az ember, hogy nem szökik ki, máris kiszökött és háthatáron túl jár. A legkülönfélébb helyekről gyűjtöttük már be: a szomszéd garázs, a szombszéd kerítés, padlás, háztető, legutóbb a kerti csap mellett dzsemborizott, mert a szél befújta az ajtót, szabad utat engedve a szürke hömpölygésnek.

Idé! Legyen Bendegúznak saját terasza, mert annyira kivágyik. Így védve is van attól, hogy kisasszézzon az útra és befeküdjön egy busz alá, és nézelődhet is. Két légy, egy csapásra. Mikor megtörtént az ünnepélyes teraszavató és átadás, Bendegúz birtokba vette személyes fél négyzetméretét és leült. Ült. És ült. Továbbra is. Egy mukkor nem szólt. Aztán őrjöngve berohant, a farka úgy lobogott, mint egy nagytányérnyi zselé, felvetődött a tévé tetejére, ordított egyet, aztán nekifutásból nekirohant a teraszának, hogy ott személyiséget cserélve csendben üljön. Aztán kiszaladt, beszaladt, kiszaladt, beszaladt, elújságolta a kuytának, hogy kiszaladhat és kiszaladt. Utána megugatta a madarakat, a felhőket, a szelet, hentergett egy sort, berohant, kirohant, aztán kicsuktam, de akkor meg be akart jönni. Ha be van csukva neadjisten, feltapad az ajtóra és kiabál és cukin néz, aminek nem lehet általában ellenállni, csak ha nagyon hideg van.

Hazaérkezésemkor Bendegúz életében az események sorrendje az alábbiak alapján zajlott: anya, anya, anyaanyaanyaanya. Kaja, kaja, kajakajakajakaja.

Most inkább ígyen: TERASZ! TERASZ!

Ekkor kinéz, megbizonyosodik róla, minden ugyanúgy van, ahogy legutóbb hagyta és akkor jöhet az egyes számú kondicionális megérkezéskori viselkedés.

Ez most kivételesen nem Török Bendegúzról szól, hanem az általános egyedüllétről. Van, amikor az ember egyedül van és van, amikor magányos. Előbbin könnyű segíteni, utóbbi máshonnan fakad, mert lehet, hogy sokan körbe veszik, mégsem érzi magát odavalónak. És elmagányosodik, pedig nincsen egyedül. Török Bendegúz egész nap egyedül van, de szerintem aligha érzi magát magányosnak. Erről mondjuk nehéz lenne referálni, mert nem vagyok ott, ugyanis ha ott lennék, Bendegúz nem lenne magányos és nem tudnám megállapítani hogy magányos-e, ha egyedül van. Török Bendegúz jó fokmérője annak, ha az embernek van valami baja. Egyszer olvastam: a macskák nagyon jól tudják mikor van bajod. Nagyon jól tudják, de nem érdekli őket. Ez nem igaz amúgy, mert Bendegúzzal olyan szimbiózisban élünk, hogy szerintem akkor is tudja, hogy zavar van az erőben, ha nem vagyok ott. Ez fordítva is igaz lehet, bár ha Bendegúzra gondolok, sosincs rossz érzésem, talán azért, mert ő mindig jól van. Vagy a rágondolás tölt el jó érzéssel, ezért nem lehet rossz érzésem. Vagy nem, de én szeretek arra gondolni, hogy ő ugyanolyan érzelmeket táplál irántam, mint én iránta.

Nem tudom végülis mit akartam ebből kihozni, de végül csak Török Bendegúzról szólt.

Török Bendegúzról már régen esett szó, pedig zajlik az élete.A tavasz megérkeztével Bendegúz totál meghülyült, az elmerokkant ábrázattal történő rángatózva rohangálás a napi repertoár részét képezi. Hogy ezt örömében teszi, vagy éppen vad őseit mímelvén teszi ezt, arra még nem jöttünk rá, de lenyűgöző gyorsasággal képes átszelni a lakást és a tévé tetején üvöltözni, vaagy a kutya alatt, vagy a konyhapult alatt. A szürke villám. Néha még fel is löki az embert, úgy száguld, aztán bevetődik a kanapé alá, ott palacsintává lapul és továbbra is hülye fejet vág, hatalmas szemekkel. Ha kisebb lennék, félnék tőle, de mivel nem vagyok kisebb, így simán kiemelem a kanapé rejtekéből, ölbe veszem és hagyom, hogy imádjon. Török Bendegúz magától is elég imádós macska, de ha rá van kényszerítve az imádásra, azt sem bánja nagyon. Olyankor átvetődik a vállamon és lóg. És nézdegél. Aztán visszavetődik és arcondörgöl, megrágja a fülcimpámat, belenyomja az orrát a számba, aztán a nagy intim hangulatban a másik felét is, gondolom ezt a bizalom végett. Elmélkedem is néha, hogy akkor most mit csináljak Bendegúz hátsó traktusával az arcomban, de mindig a gyors és hatékony eltávolítás híve voltam eddig.

Szóval ami a címet illeti. A lábujjvirág egy egész újkeletű fogalom, a tavasszal együtt érkezett meg hozzánk is, bár télen is virágzott elvétve, csak akkor még nem volt ilyen precízen megfogalmazva. Lábujjvirág. A kölcsönös rajongás perceiben Bendegúz betekercseli magát az ölembe és addig addig fészkelődik, míg a hátára nem kerül. Akkor onnan tud rám szerelmetesen pillogni, egyúttal tökéletesen figyelemmel kíséri, hogy mit csinálok, mikor éppen nem őt babrálgatom. Olykor a két szemem közé illeszti valamelyik lábát, jelezvén, hogy további törődést igényel. És ekkor jön a lábujjalj-masszírozás. A macskalábujj alapvetően zárt, elrejtvén a félelmetes hátsólábi karmokat, amelyekkel egy-egy galambot, pintyet, egeret azért ki lehet belezni. A zárt lábujjak elsőre csiklandósak, de kitartó 5 másodpercnyi lábujjnyomkodás után hajlandó az összes lehetséges ujját a szélrózsa 4 irányába széttárni, és ezzel el is készült a lábujjvirág. HOgy egyikkel, hol másikkal, hol mindkettővel egyszerre próbálkozunk, Bendegúz megbabonázva nézi a szanaszét álló lábujjakat.

Továbbá fontos megemlíteni, hogy lehet Török Bendegúz bármily mérges, csalódott, ingerült vagy levert, a lábujjvirág mindig megnyugtatja egy kicsit.

Bizonyára esett már szó arról, hogy Török Bendegúz mily szépen gyarapszik. Az még hagyján, hogy a hasa alján, kettő, rasztás szőrrel borított comb között bizony rejtőzik némi macskazsír, de Bendegúz hamarosan kiérdemli a robosztus jelzőt is. Még kölyök korában a vele egy háztartásban élők úgy ítélték meg, hogy Bendegúztól nem lehet aludni, vagyis hát lehet, csak az nem kifejezetten pihentető. Ugyanis hajnali kettőig, mint egy kis tündér, kiterülve, lógó nyállal, horkolva piheg a kanapén. Aztán felkel, megmosdik kicsit, és átmászik az ágyra, hogy társat keressen az éjszakában. A társkeresés körülbelül úgy fest, hogy az ágyon fellelhető két gyomorszáj közül az egyikbe belelép, miközben gyengéden egyetlen - a gyomorszájban álló - egy lábára nehezedik, oda összpontosítva mind a több mint öt kilóját. Kóros kimerültség miatti ingerlékenység következtében a két gyomorszáj úgy döntött, hogy bendegúznak mennie kell, mégpedig a földszinti irodába, ahol kedvére rajcsúrozhat éjnek évadján.

Akkoridban nyitottunk neki egy dobozt. Egy olyan háromkilósmacskás dobozt, kibélelve, amiben alhat, ha éppen. A doboz tergnap került kicserélésre, mikoris az egyik hely- és macskatartó úgy vélte, hogy Bendegúz kinőtte. Magam is tapasztaltam, hogy stabilan csak 2 centi vastagon borítja a szőr a dobozba terített rongyot, ami arra engedett következtetni, hogy Bendegúz vagy nem vedlik, vagy nem fér már bele.

A kockamacska ötlete egészen pontosan úgy született, hogy Bendegúz vizualizálódott, ahogy reggel kimászik a háromkilósmacskás dobozból, dobozformájúra macskásodva.

...ismét az új Blog külsőt!

A Cicák