Az életben az az egy állandó, hogy változik. Nem tudom Bendegúz mit érzékel az időből meg annak múlásából, meg a változásokból, úgyhogy leteszteltük rugalmasságát, és memóriáját. Konkrétan lepasszoltuk a nyaralás idejére.

Nekem hiányzott Bendegúz tolakodó magatartása, imádása, keringése, üvöltözése. Értesüléseim szerint én neki cseppet sem hiányoztam, mert két nap után másnak berregett és cserregett, mást imádott, más nyakba mászott, más fülcimpát emésztgetett elő.

Bendegúz köztudottan lakáspatkány, izé macska. Ő kimenne, mi nem engedjük, mert be találna heverni egy éjszakai busz alá, és az igen rosszul esne. Neki is, nekem is.

Az új helyen viszont napi rendszerességgel ki lett szellőztetve a bundája a harsogó levelű mogyoróbokor alatt, mindeközben pedig Micit kedvére terrorizálgathatta. Átmeneti új gazdáját probléma nélkül legáncsolta az összes lábáról, mert Bendegúz tud ellenállhatatlan lenni, ha akar.

Hazaérkezésünkkor én teljes lázban égtem, alig vártam, hogy ölelhessem a kis szőrös gombóctekercset, de ő – költői szavaktól abszolúte mentesen – le se szart. Elvonult mellettem, mintha idegen lennék, mintha soha nem is látott volna. Egy világ omlott bennem össze, felvettem őt, szorongattam, ültettünk és virágoztattunk lábujjvirágot is, de nem érdekeltem őt. Lesújtva hazakullogtam, gondoltam, másnap majd veszek a luxusmacskáknak való flancos-halas tápot, hátha azzal megenyhül Bendegúzom rideg és szeretettelen szíve. Az hazaszállítás napján Bendegúz úgy nézett rám, mintha a vágóhídra vinném, prémjéből pedig mamuszt varratnék, bajszaiból fűzőt hozzá. Útközben elkezdett Forma-1-es hangokat kiadni, szirénázni, nyünnyögni és bugyogni. Aztán otthon egyszerűen kifolyt a dobozából, végigzselézett a padlón a vélhetően leghűvösebb pontig, és ott elnyúlt, mintha belehalt volna az elszakítástól, az éppen megszokott életteréből történő kitépés következtében.

Ekkor rá kellett döbbennem, hogy Bendegúznak a memóriájával semmi baj, nagyon jól tudja ki vagyok, viszont pedigrés színész képességét csak akkor vettem észre. A hűtőből elővarázsolt sült kacsacombot már nehéz volt spleen-es ábrázattal ignorálni, ment is vagy 4 másodpercig. Elfogadta tőlem, nyilván.

Éjjel, az erkélyén ücsörögve, tücsköket hallgatva, denevéreket lesve, bogarakra recsegve, rátört az imádási roham és pechjére, csak mi voltunk ott. Másnap délelőtt, elvétve már rám is nézett, délután viszont ledőltek a falak és rászívta magát a fülemre. Azóta szent a béke, és már nem akarja kirúgni alólam a lábaimat mindenáron.