Első ránézésre a kedves olvasó talán némi hibbanást vélhet felfedezni az alkotói oldalon, de mindenre van magyarázat, még a címre is. Most egy kicsit több témakört ölelek fel, mert Bendegúz kissé háttérbe szorult a hetek során, Micikével egyetemben. Na nem azért, mert nincsenek jelen az életünkben olykor kissé zajosan és erőszakosan, egyszerűen csak most más dolgok kötik le az író figyelmét...noha kétségtelen, hogy a két macska mindent megtesz, hogy középpontba kerüljön ismét és ott is maradjon.
A Bobok kifejezés Bendegúzhoz köthető, mert ő olyan, mint Róma. Minden út hozzá vezet, neki pedig minden útja az elemózsiás tálkához. Bendegúz félelmetes áriákat képes előadni, mikor előkerül a hűtőből A Doboz. Nyersfordításban: Hé Te! Itt vagyok! Éhezem! É-H-E-Z-E-M! Erre van a tálkám! Gyere, gyere! Erre, erre.
Ekkor Bendegúz sarkon fordul és bevágtat a szobájába, irányítván a tápellátó egységet a helyes koordináták felé. Mikor Bendegúz úgy érzi, hogy figyelmen kívül került ő és az elemi éhsége, visszakanyarodik a konyha irányába és ismét kiabálni kezd.
Elvesztél? Látom, látom, nem is feltételeztem rólad mást. Na gyere, megmutatom még egyszer merre kell menni, de most kövess közelebbről. Erre, erre. Figyelsz? Jössz?
Ésatöbbi. Mi jól szoktunk szórakozni Bendegúz ilyetén kis fordulóin és megjegyzésein.
Szóval vissza a Bobokhoz. Bob csak egy volt eddig a világtörténelemben, az is a nagy híres jamaicai (remélem nem tévedtem nagyot) reggae (remélem jól írtam) sztárhoz köthető, a Marley-hoz egészen konkrétan. A rasztáshoz. Bendegúz hasa viszont megannyi rasztás mini bobmarley-nak ad otthont, így mikor Bendegúz a hátára hengeredik, szabad utat enged a Boboknak, azok pedig tekeregnek, csomózódnak éppcsak gandzsát nem szívnak és nem hordanak színes sapikat.
A Könyvtári létrák esetében szintén Bendegúzról, ám ezúttal Miciről is szó van. A szombat reggel úgy indul, hogy mindenféle husok szeletelődnek a konyhapulton, ahová – közönség jelenlétében – nem lehet felugrani és elvenni onnan, ami kedves a macskaszájnak, gyomornak és ízlésnek. Ekkor Bendegúz és Mici felkapaszkodnak a konyhaajtóra, kétlábra emelkednek és onnan kísérik figyelemmel a történéseket, hátha csurran egy kis falatka, amit rágás nélkül le lehet küldeni a fekete lyukakba. A két Könyvtári létra kétlábon szokott balanszírozni jobbra és balra, ahonnan jobban látni az aktuális eseményeket, általában a konyhapult teljes hosszán. A horizontális helyváltoztatásokat mindkét egyed rendkívül harsány hangokkal tarkítja, hátha, hátha. Általában persze igen. A lepotyogó húscafatok olykor fennakadnak lapockatájékon, és ugyan érzi a cirnyó, hogy ott a hús, de nem látja, ekkor törzsi táncba kezd és valahogy beleigazítja a szájába a tulajdon grabancát. Ez ismétlődik hatszor-hétszer egy szombat reggelen.
Ami cikkünk utolsó témakörét illeti, Micike előszeretettel bújik meg a konyha kissé áttetsző, fátyolos függönye mögött és onnan szemérmesen nézdegél. Ha ki akar menni, akkor beleaggat egy körmöt a drapériába és lobogtatja kicsit, olyan fátolytáncosan. Innen megszületett a Seherezádé elnevezés, de mivel Mici 5 és fél éve meg lett fosztva örökítőszerveinek kétharmadától, így maradt Sehere. Bendegúzzal hasonló a képlet, bár az ő emlékeiben talán még él a fertőtlenítőszagú rendelő, és a sajgás altájon. Így lett nekünk két Seherénk, de Zádéból egy sincsen.
