Ez most kivételesen nem Török Bendegúzról szól, hanem az általános egyedüllétről. Van, amikor az ember egyedül van és van, amikor magányos. Előbbin könnyű segíteni, utóbbi máshonnan fakad, mert lehet, hogy sokan körbe veszik, mégsem érzi magát odavalónak. És elmagányosodik, pedig nincsen egyedül. Török Bendegúz egész nap egyedül van, de szerintem aligha érzi magát magányosnak. Erről mondjuk nehéz lenne referálni, mert nem vagyok ott, ugyanis ha ott lennék, Bendegúz nem lenne magányos és nem tudnám megállapítani hogy magányos-e, ha egyedül van. Török Bendegúz jó fokmérője annak, ha az embernek van valami baja. Egyszer olvastam: a macskák nagyon jól tudják mikor van bajod. Nagyon jól tudják, de nem érdekli őket. Ez nem igaz amúgy, mert Bendegúzzal olyan szimbiózisban élünk, hogy szerintem akkor is tudja, hogy zavar van az erőben, ha nem vagyok ott. Ez fordítva is igaz lehet, bár ha Bendegúzra gondolok, sosincs rossz érzésem, talán azért, mert ő mindig jól van. Vagy a rágondolás tölt el jó érzéssel, ezért nem lehet rossz érzésem. Vagy nem, de én szeretek arra gondolni, hogy ő ugyanolyan érzelmeket táplál irántam, mint én iránta.

Nem tudom végülis mit akartam ebből kihozni, de végül csak Török Bendegúzról szólt.