Ég a macska ég! El ne aludjék! Török Bendegúz áldozott tegnap a szuicid hajlamaok oltárán - mely hajlamok ezidáig rejtve voltak - és felgyújtotta magát. Most már nem csupán disznóméretű és röfögős, pörköltszőr szaga nyomatékosítja, hogy tanyasi jószággal van dolgunk.

Török Bendegúznak alapvetően mindenhova be- és feljárási joga van. Ehhez szokván kurrogva keringett egy sort a tűzhely mellett/alatt és egyéb környékein, majd mikor úgy vélte, hogy senki nem figyel rá, felpattant a tűzhelyre és lángra kapott. A szó legszorosabb értelmében égett a talaj a lába alatt, bár a lába is égett vele együtt. Török Bendegúz a nézők "**** meg Bendegúz, mi a **** csinálsz ott" mondtatának első szótagára leslisszolt a tűzhelyről pirított lábbal és göndör bajszokkal.

Mi jobban megijedtünk mint ő, bár a látvány nem volt éppen utolsó.

Nem dúskálok mostanában a kerativitásban meg az időben, de nem telhet el két nap napicsacska nélkül, így most ismét Kornélé és Huberté a szerep. Csak hogy történjen is valami.

Új műfajban bontogatom szárnyaimat, de a felület nem nagyon teszi lehetővé - mármint megjelenítésileg. No de sebaj. Kedves fórumozók, engedjétek meg, hogy bemutassam Kornélt és Hubertet. Aztán hogy sikerük lesz-e vagy sem, az már igazán rajtuk múlik csak.

Túl sok magyarázatot nem szeretnék fűzni e bejegyzéshez, mert a kép magáért beszél.

Isten éltesse sokáig nevenapján fórumunk legelső hozzászólóját!

Bizony, hamarosan beköszönt a szezon, a kandúrmámoros tavasz, nyernyegéssel, kurrogással, pofonokkal. Mint egy jobb vadnyugati film, bár most ha jobban belegondolok, egyik vadnyugati filmben sem tudnék felidézni nyernyegős jelenetet. Szóval a szezon elején a kandúrmagos népség elkezd edzeni. Intenzív táplálékfelvétel, ideggyenge arccal való rohangálás házszerte, ugrálás, cserkelés, levadászás, tépkedés, marcangolás. Mindezt azért, hogy a debütáló esteken kellő ruganyossággal tudjanak elinalni a légpuskalövedék, vödör víz vagy felizgatott tulaj illetve ebe elől. Gyakorlott kertvárosi lakosként nem ismeretlen számomra a csecsemőüvöltéshez hasonlatos kandúri széptevés és az azt követő félhangos, igen változatos káromkodással összefűzött 'SICC' - ahogy a hálni vágyó lelkek reccsennek a randevúzó casanovákra.

A jelenetek forgatókönyve minden áldott kapualjban ugyanaz. Két feszülten guggoló macska. Most akkor letehetem végre a fenekemet a földre és megbeszéljük úrimacska módjára, vagy inkább töröljelek taknyán (köszönjük Csámpás Rozinak a találó hasonlatot). Nem tudván dönteni, mindkét fél felpörgetett V8-as motorra jellemző hangokat hallatt, majd kiszakad egy-egy síron túli sikítás - ekkor lép közbe a polgár, mely történésre legalább az egyik macska összerezzen, mire a másik kapva az alkalmon hirtelen elsül és a kevésbé acél idegzetű ellenfélnek esik, minek következtében a többi guggoló egység is támadásba lendül. Ezt felajzott hömpölygés és köpködés követi, hogy aztán a szomszéd bejáratánál folytatódjanak a combizom gyakorlatok.

Alighanem ez a teremtmény elnyerte a malaccica címe. Rózsaszín, a termete is olyasmi, meg az orra is, mint a befalazott konnektor. Nyilván ő is a tavaszt érzi oly lelkesen, hogy rendszertanilag beazonosíthatatlan virágokat szimatolgat. Malaccica fogalma tegnap fogant meg, amikoris Török Bendegúz elkezdett röfögni. A szokásos pálcáját üldözte keresztbe meg kasul, nyekerget, ugrabugrált, sóhajtozott és röfögött. Lehet, hogy náthás, lehet, hogy elfáradt, lehet, hogy orrpolip vagy orrsüvényferdülés, de egészen meglepő módon röffent egyet.

A rózsa-szín a kis lelkére utal. Török Bendegúz, ha szín lenne, rózsaszín lenne. Kevergettem a színeket a virtuális palettán rendületlenül, remélvén, hogy rábukkanok a Török Bendegúz rózsaszínre, de nem találtam meg, csak egy ahhoz közelit. Megteszi. Ahány monitor, annyiféle rózsaszín. Például a tegnapi narancs lila macska egy kolosszálisabb és valószínűleg többet is tudó monitoron inkább iszapkék és iszapbarna. Mármost vagy a szemem rossz, vagy a világítás, vagy a monitor, de nekem itt még mindig lila-narancsnak tűnik.

Annak ellenére, hogy hétfői időszámítás van, egész lilás-narancssárgás a hangulatom. Napok óta lilákon és narancssárgákon jár az eszem, és azon gondolkodtam, hogy a száradó lila blúzt milyen narancssárgával lehetne kombinálni, hogy United Colors of Benettonos legyen, ne pedig 'bázári'. Ennek örömére feketét vettem pirossal, pedig a fekete-piros nap a kedd. Látszik, siettetném az időt. Na de vissza ehhez a kis aranyifjúhoz itt, akinek virágos jókedve van és köszön is minden idelátogatónak. Töprengtem is az imént, hogy a piszukák állandóan csak helyzetben vannak, de soha egyik sem köszönt az idetévedő webvándoroknak. Szóval Szia. Jól érzem magam. Lila vagyok és narancssárga, a természetben ilyet garantáltan nem találsz, úgyhogy jól nézz meg. Engem egy jókedvű pillanat hozott létre egy üvegkalitkában. A gondolat megfoganása előtti pillanatokban megalkotóm napfürdőzött egyet a konyhaoldalon, felkenődve a nyithatatlan ablakra, majd jól berögzítette magában a benjámin fikusz vizeshordókra vetülő árnyékát, és konstatálta, hogy rendes árnyékot nem látott hetek óta.

Ha már annyi szó esik róla: Ő Török Bendegúz, napsugárban fürdik és lógatja a fogát. Nem szeret fényképezkedni, mert állandóan izeg-mozog, aztán a fotóskollégának vagy sikerül eltalálnia a fókuszt, vagy nem. Pontosabban vagy beleizeg éppen szerencsésen Török Bendegúz a fókuszpontba és a pofácsjáka lesz éles, vagy nem, és akkor a sarki pók domborodik ki a képen. A képen például jelen esetben valahol az orr bal csücske és az első bajusz között éles, a többi meg már fotósszöveg, amihez nem értek.

Attól tartok sikerül létrehoznom az első kenyértestű, kiflifarkú és stanglilábú (bár rózsaszín talpas stanglit ritkán kapni) macskát. Pedig nem is vagyok szénhidrátmentes diétán, sőt a reggeli is már rég megtörtént, a témája pedig a feledés homályába vész. De se kenyér, se kifli nem volt benne, az biztos. Tegnap elalvás előtt ugyan átsuhant lefagyni készülő agyamon, hogy kenyeret körülbelül egy hete nem vittem haza. Osztottam és szoroztam, végül arra jutottam, hogy csak 6 napja nem vásároltam kenyeret és amíg nincs meg az egy hét addig bizony nyugodtan alszom. Így is lett, ám valamiért nem és nem sikerült kipihennem magam, ellenben határozottan minimális a koncentrációs készségem és kávéért indulván elfelejtettem hova indultam. A Hold is kifli, most látom csak. Akkor a csillagok legyenek zsemlemorzsák, csak az témakoherencia miatt.

Szóval íme a legújabb teremtmény, a szénhidrátos űrmacska, aki azért kék, mert a holdon fekve túl sok oxigéndús levegőben nem részesülhet és szundikálás közben zsemlemorzsát szór rá valaki, mondjuk a Mindenek Kenyere, vagy az Örök Kifli.

Fáradt vagyok, no és mint olyan, fantáziátlan.

Nem szomorú, hanem bávatagon imádni készül. Nem telhet el este anélkül, hogy Török Bendegúz ne legyen félhullára szórakoztatva a tollas pálcával - bár miután a legutolsót eltörte és megkopasztotta, mégis vannak ilyen esték. Bendegúz teljes mértékben társas lény. Enni csak akkor szeret igazán, ha útban vagy legalább lábalatt lehet a táplálkozási rítus során. Alomra is csak akkor képes tisztességesen járni, ha van plénum. Ha nincs, akkor oda teszi az ajándékcsomagot, ahol éppen rájön. Idegbetegen üvöltve rohangálni is csak akkor lehet, ha legalább egyvalaki látja őt. És mindezért cserébe, ő imád. Felfolyik az ágy szélén, mint egy ragadozó, csendben, hangtalanul, osonva. Osonva folyik, igen. Aki ismeri a macskákat, az tudja, hogy milyen az osonva folyás. Fizikai képtelenségnek tűnik, merthogy úgy fest ilyenkor a macska, mintha nem lenne egy csontja sem, csak úgy terjeng előre, fittyet hányva gravitációra, közegellánásra, satöbbire. Nem ugrik, nem mászik, hanem folyik. És ha felfolyt az ágyra, akkor kiszemeli a prédát. Lapul, suny, kummog. Aztán irgalmatlanul leteper, nyka köré csavarodik, hangosan dorombol, szerelmetesen néz és bújik, dörgölőzik, útban van. Itt is. Mindig.

Török Bendegúz legújabb szórakozása a szemetes kirámolása. Eddig csak felérte és leverte a tetejét, újonnan viszont fel is borítja. Eltartói úgy gondolták, hogy túljárnak mazsolányi kis agyán és eltávolítják a szemetest a kritikus övezetből, és ezzel megszűnnek a problémák. Igen ám, de szemetes helyett akkor is kell valami, amibe bele lehet hajigálni a hulladékokat. A zacsi pl. A zacsit el lehet tárolni a konyhapulton és talán Török Bendegúz se szúrja ki, hogy ott esetleg lelhet némi pluszkalóriát. Török Bendegúz úgy fosztogat, mintha nem kapna enni napi kétszer, akkora adagot, amennyi méretarányosan egy embernek is sok lenne. Ha kiszimatolja, hogy a zacsiban van valami, akkor először is leveri a pultról, puhítás gyanánt. Pofozza egy kicsit balról jobbra és vissza, ismerkedik vele. Majd előveszi a nehéztüzérséget és miszlikre szaggatja a zacskó testét, dévaj örömében pedig szétszórja a tartalmát, bármi is legyen az. Maradék gombóctészta, krumpli és répahéj, por, szőrpamacsok, zsepik, paprikamagok, stb.  Hogy a kevdes belépő mindenképp találkozzon művészetének gyümölcsével, előszeretettel gyűrögeti az ajtó alá a zacsi tartalmát, olykor zacsistól, így a küszöbön áthaladó egyén garantáltan bokáig süllyed a konyhai maradványokban.

A cica nincs belőve, csak támadásra készül. Hevenyészett összetákolt, sztori nélküli macska. De hát itt a helye, bárki fia borja.

A jelenlegi idő a legkevésbé sem indokolja a virágos cicás - cicavirágos - mezőt, de péntek van, és február vége, ígyhát megengedek magamnak most már egy kis tavasz előérzést. Ha másért nem, hát azért, mert már nagyon várom.

A kép ezúttal nem igényel túl sok magyarázatot.

Nem feltétlen a kreativitás, mint inkább idő hiányában keletkeznek ezek a rajzok. Az a fajta valaki vagyok, akinek ha eszébe jut valami, azt javallott papírra vetnie vagy inkább kőbe vésnie. Nyomban. Mert elfelejtem. Eszembe jutott ugyanis, hogy Miciről esett szó, ám még nem volt része intróban, ígyhát: Ő Mici.

Mici kábé így fest, amikor alszik. Van egy kedvenc fotelje és a kedvenc fotelén van egy farokkal elátott fehér párna, melyre Mici tökéletesen ráidomul.

Micivel egykor nagy pajtik voltunk, ám az élet elszaggatott minket egymástól és nagyon úgy tűnik, hogy ő haragszik is rám. Nem engedi magát csak úgy felvenni, bár igaz, azt soha nem szerette. Ő önérzetes - bár melyik nem az - macska és simán képen töröl bárkit, ha nem tetszik neki valami. Mindentől függetlenül ő egy jelenség, bár Török Bendegúz eléggé kikészítette mostanában öregedő idegrendszerét.

Micit szeretjük. Még akkor is, ha nem viszonozza (olyan serényen)

A nap jó híre: Arszlánka, aki a betegáágyat nyomta pár hétig, felépülni látszik és enni látszik, bár még véletlenül sem a macskadolgokat. Arszlánka szereti az aranymazsolát, a zabpelyhet, az olajbogyót. Datoláyt, nyers paradicsomot, almahéjat. A pulykát azt pont nem, a száraztápot elnyammogja, de ami ezeken felüli, azt előkelően figyelmen kívül hagyja. Arszlánka is lop. Biztos van a lopott kajának valami jobb-másabb íze, ami nem úgy hat a tálkában, mint a konyhaasztalon.
Már nem annyira arisztokratikusan ványadt, mint inkább téli hájat növesztő felnőttesedő macska. Noha a téli tartalékokat illene télen tartalékolni, Arszlánkának megengedett, hogy tavasz előtt pár héttel kezdje el felhalmozni mindazt, amit télen nem sikerült. Reméljük hamarosan eléri földesúri súlyát és tekintélyt parancsolóan fogja kiásni a virágföldet a kaspókból.

 

Igen, tehát a kép magyarázatra szorul.

A fekete-fehér a góré a háznál. Egykor a Dinnye nevet adtam neki, de senki nem használja. Amíg Török Bendegúz nem volt, addig ő volt A Cica. Török bendegúz óta ő a  Micicánkká avanzsált elő, ami azért érdekes, mert van Micicánk, meg Török Bendegúz, aki a mi cicánk. Zavaros, de a színek általában segítségünkre vannak a felismerésben, no meg az sem lényegtelen szempont, hogy Török Bendegúz majdnem másfélszer akkora, mint Micicánk, aki viszont 5 és fél évvel érettebb nála.

Nos. A szürke akkor Török Bendegúz. Török Bendegúz rendszerint olthatatlan vágyat érez arra, hogy áhítatos nyekergésbe kezdjen, amint meglátja Micit. Továbbá van egy kétsávos előszoba, ahol Mici, maradék méltóságát megőrizvén elballag, majd 4,32 mp elteltével Török bendegúz viharzik utána, hogy kapjon egy körmös maflást. Általában az eseményt intenzív dumaparti előzi meg, melyben Török Bendegúz a főszereplő és varjúhangon károg, majd lágyabb kurrogásra vált, majd a "Nem megmondtam?!" típusú bugyborékolás végül egy rábeszélő, vagy inkább esdeklő fojtott hangú panasznyáv következik. Ekkor rendszerint elsül Mici meg egy tockos, majd ismét viharzásba kezdenek és másik helységben folytatják a liezont.

Ez most tényleg nem az, aminek látszik. Nem szuicid cica, akit egy autó fényszórója világít meg az úttesten, mielőtt elüti, ő pedig lógó nyelvvel várja sorsának bevégződését. Nem. Török Bendegúz egész egyszerűen elfáradt. Van egy rojtos-bojtos-tollas pálca, ami keményebb - hatását tekintve - mint a macskamenta. A drogok királya. A delejes, színes, repkedő istenség, akit soha, de soha nem lehet elkapni.

Pedig futok utána, a nyelvem is lóg. Lesben fekszem az ágyon, a szemeim már akkorák, hogy az egész fejem egymerő pillantás. Meredten figyelek, csak a hátam prémje rángatózik néha-néha, izgatottságomban. Ott mozog. Vergődik. Innen látni, hogy élet is alig van benne. Huh, de mit csinált, megrángott? Engem nem versz át, én csak figyelem az eseményeket, aztán elkaplak és szétmarcangollak! El én! ÉS RAJT! Winnetou!! Bőrharisnya!! Jihííí! Repülök, mint a szél, annál is sebesebben közeledem, és látom, meglesz ez, meglesz. És elrugaszkodom, kecsesen vetődöm, piruettezem, rúgok, taszítok, köpök, egyensúlyozom, fordulok, perdülök, talpon vagyok, újra attak! Hjaj. Hol lehet? Most hova lett? Áhhá, ott rezeg! És három, kettő, egy: KILÖVÉÉÉÉS. Érintettem, látta mindenki? Megérintettem! Csak elrepült megint, de már a macsomban volt, éreztem a tollak puhaságát. Ehh...le kell pihennem egy pillanatra.

Ezek meg mit röhögnek rajtam?

Török Bendegúz bizony olykor elszemtelenedik. Török Bendegúzról érdemes tudni, hogy hamvas kora ellenére lassan eléri az 5 kilót. Ugyan rendesen táplálkozik - két macska és egy kisebb csorda sakál helyett is - de ő azért szeret lopkodni. A szemetesből például, mert már feléri. Az asztalon való óvatos próbálkozásait az aktuálisan kezek közt tartott tárgyak segítségével lehet leverni, jelen esetben kanállal. Megjegyzésre méltó volt a mozzanat, mikor Török Bendegúz arcátlanul beleharapni készült egy tányér valamibe, mire az illetékes, a kezében lévő kanállal - mint Isten sunyi ostora - lecsapott. Török Bendegúzt annyira azért nem viselte meg az incidens, mint amennyire a képen tűnik, peckesen beemelte hátsó traktusát az illetékes arcába ás átvonaglott a szomszéd ölbe lopni.

A Blog új külsőt kapott, ezért pedig hálás köszönet illeti az - ezidáig - egyetlen lelkes rajongót, aki blogunk fóruméletet is karban tartja.

Köszönjük: A Cicák.

A művészet nem mindig szép. Vagyis a szépség nem feltétlen művészet. Elvégre az ügyes kezű elmebetegeknek is meg kellett élniük valahogy, ígyhát alapítottak egy-egy olyan ágazatot az Egyetemes Nagy Művészetben, mint például az absztrakt. Manapság súlyos pénzeket is fizetnek az ilyenekért, csak engem még senki nem fedezett fel. Pedig simán megnyithatnám az első szabadstílusú Paint-macska galériámat mondjuk a Sashegyen, nem is a Rózsadombon. Vagy a vár szomszédságában. Sőt, egyenesen a Galériában. Levehetnék a falakról a sok finom, bár kissé kopott és sötét színezetű művet és lecserélhetnék ezekre a színes cicákra. Sokkal boldogabb lenne mindenki, de én feltétlen.

Nem tudom miért ilyen idétlenül színes az utolsó pár macska, mikor az elsők olyan kis élethűek voltak. Ez a mostani talán kicsit nélkülözi a bájt meg a tipikus cicavonásokat, de hát ma ez egy ilyen nap. Szerencsére az utolsó héten. Django Reinhardt művészete áramlik be a fülembe és füstös pubban érzem magam, ahol behúzott nyakú, felhajtott gallérú fazonok gyötrik a hangszereiket, és mit ad isten, az embernek táncraperdülni van kedve. Valószínűleg tökéletesen féleszűnek tekintenének az irodában, ha elkezdenék topogni, de azért ott belül lehet izzadósra ropni. Hogy mi köze ennek a technokrata macskához? Semmi.

Nem a hangulatom szomorkás, még csak nem is a macskám. Ez most egy újonnan értelmezett chat bleu (ejtsd: sáblő). Jókedvű, kipihent, még mintha szerelmetes is lenne és remélhetőleg nem az oxigénhiánytól kékült be. A háttér op-art, de lehet hogy csak én nem tudom a precízen megfogalmazott nevét.

Hát lássuk be, ma már kedd van. Vagyis vége a hétnek. Tudom, hogy a munkahét vége péntek, de kedd délután az ember már sokkal derülátóbb, mint hétfőn reggel. Mindjárt szerda. A szerda már hétvége, teljesen felesleges nekilátni dolgozni. A csütörtök és a péntek meg magáért beszél. Szóval ma kedd van, ami majdnem csütörtök és péntek. És tényleg!

A sárga macska mintha kicsit neurotikus lenne. Hétfő is vna, rossz kedv is van, idegesít is mindenki, aki szembejön. Az is idegesít, aki még nem jött szembe, de szembe fog. A nap első és jelentőségteljesen pozitív történése, hogy konkrétan az épület előtt sikerült leparkolni a szintén sárga autót és nem kellett mérföldeket gyalogolnom a ma különösképp bőszen utált irodaházig. Az asztalon figyelő banán is sárga. Az új hibajavító egyik tekercse is sárga. A gemkapocs is. Lényeg a lényeg, jön a tavasz állítólag, ugyanis a közelemben már mindenki érezni véli. Én változatlanul fázom, nem látok virágokat, sem füvet, de még egy nyamvadt csomó gazt se. Már a gaz is hiányzik.

Török Bendegúz épphogy férfi lett, már meg is kellett őt fosztani e nemes kiváltságtól. Bendegúz este még mókásan ki-be járt a macskadobozba, nem is sejtve, hogy az neki van előkészítve a másnapi műtétre. Bendegúz reggel már nem kapott enni sem. Inni sem. Nem is jászott vele senki és nem tudta, hogy miért.

Elaltatták, megműtötték, visszatették a dobozába és most, ebben a szent pillanatban magatehetetlenül hever és talán álmodik. Ha álmodik, akkor biztosan macskamentás tollfarkú egerekkel, macskakajával, vizslafarokkal és kiborított szemetessel. Esetleg a tollas pálcával, de mosogatóval és mosdókagylóval tuti.

Ha felkel, rosszul lesz, kába lesz, hányingere lesz és fájni fog neki a műtét helye. Remélem holnapra kutyabaja (macskabaja) se lesz. Esetleg egy kis macskajaja a beadagolt bódítótól.