Attól tartok sikerül létrehoznom az első kenyértestű, kiflifarkú és stanglilábú (bár rózsaszín talpas stanglit ritkán kapni) macskát. Pedig nem is vagyok szénhidrátmentes diétán, sőt a reggeli is már rég megtörtént, a témája pedig a feledés homályába vész. De se kenyér, se kifli nem volt benne, az biztos. Tegnap elalvás előtt ugyan átsuhant lefagyni készülő agyamon, hogy kenyeret körülbelül egy hete nem vittem haza. Osztottam és szoroztam, végül arra jutottam, hogy csak 6 napja nem vásároltam kenyeret és amíg nincs meg az egy hét addig bizony nyugodtan alszom. Így is lett, ám valamiért nem és nem sikerült kipihennem magam, ellenben határozottan minimális a koncentrációs készségem és kávéért indulván elfelejtettem hova indultam. A Hold is kifli, most látom csak. Akkor a csillagok legyenek zsemlemorzsák, csak az témakoherencia miatt.
Szóval íme a legújabb teremtmény, a szénhidrátos űrmacska, aki azért kék, mert a holdon fekve túl sok oxigéndús levegőben nem részesülhet és szundikálás közben zsemlemorzsát szór rá valaki, mondjuk a Mindenek Kenyere, vagy az Örök Kifli.
Fáradt vagyok, no és mint olyan, fantáziátlan.