És ott vagy Te, kelleted magad
A keblem meg büszkeségtől dagad,
Hogy rádvethetem magam lázzal
Sarkad pedig fehér mázzal
Van bevonva.
Lesek Rád a sarokból, környékez az ihlet
Neked rontok, belőled meg mi lett,
Hogy így elhúzdósz tőlem és szaladsz
Egy helyben hát miért nem maradsz.
Mikor szeretnélek elkapni
Két macsom közt tudhatni
Kemény szívű tested.
Ó Te fehér álom, Te jelenés
Keményen koppanok neked és
Fájlalom kicsit a fejem, lábam
Röhögnek is rajtam hárman
De nem értem, hogy miért.
Óvarosan közelítlek, nehogy Rád ijesszek
De akárhogy is igyekszeK
Érintelek puhán, csendben
Te megint elmész, hát rendben!
Akkor „maradj magadnak,
Bíztatóm valál!
Hittem szép szavadnak, mégis megcsalál.“
